GT RTS-2
2013. augusztus 08. írta: roncsbringa

GT RTS-2

Szisztok kedves régi és új  olvasóim! Remélem jól bírjátok ezt a pokoli időjárást, én már besokalltam. Főleg hogy a műhely (sufni) ablaka déli fekvésű.

Kicsit úgy érzem, kezd rossz szokásommá válni ez az örökös csúszás a blogok írásával, de végre újra itt, ami azt jelenti hogy elkészült a RTS-2. Olyannyira, hogy az elmúlt hétvégén már meg is kapta új tulajdonosa, és egy kevés kilométeren tesztelve is lett egy családi tekerés keretében.

Bevallom őszintén, azért nem volt egyszerű mutatvány eljutni idáig. A biciklivel is  akadt nem kevés probléma, meg közben elkészült ez+meg az, de arról majd reményeim szerint lesz egy képes beszámoló. Egy képet azért mutatok :

HPIM0039_1.JPGHogy mire kerül(t) rá, azt még nem árulhatom el.

Egy ilyen szett elkészítése eléggé időigényes, így sikerült a saját dolgaimmal rendesen megcsúszni, de lassan utolérem magam.

Mint már korábban említettem, az RTS-t a keresztlányomnak szántam, de neki ugye nagy lett. A húgommal viszont kigondoltuk, hogy a  Papájának, -nem mellesleg legkedvesebb sógoromnak- pont jó lesz, legalább együtt tud majd bringázni az egész család.

Az RTS 1993-ban jelent meg a  GT modellpalettáján. A Rocker Tuned Suspension egy félaktív, magas támpontfelfüggesztés rendszer. (ennek a kezdőbetűiből lett az RTS)  Ha magyarosítva szeretném elmondani hogy az RTS mit jelent, talán így hangzana: billenő hangolt felfüggesztés. Végül is logikus, ha végig gondoljuk a működését.

HPIM0011_4.JPG

Mint tudjuk, a Pro-Flex volt az első, aki a hátsó felfüggesztéssel kísérletezett, de a GT volt az a márka, amelyik használható minőségben,  sorozatban, nagy mennyiségben gyártott össztelós mountain bike-ot, viszonylag elérhető áron. Egy full XTR-rel szerelt változat ára 1994-ben 3.190 USD volt.(az elérhető ár nem ránk vonatkozott) Az biztos, hogy 1993-ban az RTS nagyot szólt, és piacvezető lett ebben a kategóriában. A felfüggesztést  Jim Busby tervezte. Ezzel kapcsolatban egy kis érdekesség, ugyanis az apja az autósportban - talán az F1-ben  -  tervezett futóműveket. Az RTS gyártása 1997-ben fejeződött be a 3. szériával. 

De mostmár tényleg  elkezdem. Az már a bicikli megérkezésekor kiderült, hogy nagyon nem volt széthajtva eddigi életében, de az, hogy a nem megfelelő tárolás milyen károkat okozott csak később derült ki. Éveket állahatott egy udvar sarkában, télen-nyáron hóban-fagyban.

 

HPIM0005_1.JPGElsőre semmi feltűnő nem látszott

HPIM0025_1.JPGA Rolls nyereg azért már sokat elárult

HPIM0006.JPGAz RTS betegség. Ha nem falon lóg előbb-utóbb bekövetkezik.

HPIM0064.JPGNem igazán lelkesedtem a látványtól

HPIM0044.JPGBontás előtt...

HPIM0071_4.JPGA korrozzió az alut sem kíméli

HPIM0073.JPGA külsejével ellentétben nagyon szépen, simán forog. Meglepett. A matrica maradékából még éppen le lehetett olvasni típusát.

A bringa felújítását a nyereggel kezdtem. Adott volt a helyzet, az Outpost nyergével egy időben készűlt. Gyakorlatilag ez határozta meg a későbbi színét, mivel barna bőrrel húztam be a nyerget. Ez volt a második bőrözésem, aránylag jól sikerült, de ez nagyon is szubjektív.

HPIM0090_1.JPG

A vas szétbontását még valamikor  júniusban elkezdtem. Mivel a repedésről már a bringa érkezése előtt tudtam, volt időm tájékozódni, hogy hova érdemes (lehet) elvinni hegeszteni itt Nyíregyházán. Sok ismerőssel beszéltem, gyakorlatilag mindeki egyet mondott. A szétszerelést követően el is vittem a vázat az egyik legrégebben ezzel foglakozó műhelybe, de a szakival történt rövid beszélgetést követően azzal a lendülettel el is menekítettem onnan. Amikor a szakember ugy kezdi hogy nem vállal felelősséget ha esetleg megfolyik a váz, na az, nem túl bíztató. Kérdeztem, hogy mond e valamit az hogy 7005, vagy jelen esetben 7000, de nem mondott semmit. Illetve csak annyit hogy nincs jelentősége! Futás! -  gondoltam, nem fogom a a vázat kísérlet tárgyává tenni. Pár nap múlva a váz ismét Zoli barátomnál landolt, és az a SZAKEMBER, de inkább mesterember, aki az AMP Research  vázát javította profi módon meghegesztette, illetve meg is erősítette a felfüggesztési pontot.

HPIM0004a_1.JPGSimán összement, egy tized mm-t nem húzott el semerre. Tényleg profi munka.

Már javában július volt, mire a váz visszaért, de közben azért tettem a dolgom. Semmi extra, csak a szokásos. Átnéztem az alkatrészeket, alapos takarítás, karbantartás, polírozás, festési hibák javítása, stb.  Megmondom öszíntén, a bontás során nem nézegetem a dolgokat, csak leszedem, larakom. A kerekeket sem nézegettem, csak kivettem és leraktam. Az mondjuk feltünt, hogy lekopott alig látható Scott matrica volt rajtuk, és hogy az agyak nem feketék. Így jóval később döbbentem rá, Exage agyak vannak a bingában a 94-es Deore Lx helyett Kin LIn felnikbe fűzve. Nem voltam túl boldog, és ezután jött a Rock Shox Quadra. A külső egyértelműen kívánta az új fényezést, de amikor kiakartam próbálni én is rögtön kívánni kezdtem valami nagyon hideget és nagyon erőset, tisztán, jég, szóda és kóla nélkül. A teló egyik szára ugyanis meg sem moccant.  Nagyon nem estem kétségbe, elkezdtem szétszedni. A villamerevítő leszedését követően lettem igazán ideges, amikor elforgatni sem tudtam a beragadt szárat. Ekkor már sejtettem hogy nagy a baj. Kipróbáltam mindenféle praktikát, WD40,stb., még egy hetet vízben is ázott, mire sikerült elforgatni, és lassan megindult le és fel, de tényleg nagyon keserves volt. Aztán a seeger gyűrű kivételekor bekövetkezett a krach. Az oxidácó gyakorlatilag megette az alsószár aluházát, és a gyűrű hornyánál  ahol a legvékonyabb a fal elrepedt.  Feladtam kűzdelmet, a komplett kerekek mellé újabb kívánság a listán, amit Zolinak küldtem. 

Mire minden összeállt bőven július utolsó harmadában jártunk. Megérkeztek a kerekek, az új teló. ami egy Quadra Mag21 lett. Ennek sajnos rövid volt a nyaka, így kapott pár cm toldást, összességében 3 cm-t emeltem a stucni magasságán az eredetihez képest. Közben a váz is festődött, szerencsére a fényezés hamar és a megszokott minőségben elkészült.

HPIM0084.JPGErősen borúlt időben készült, valójában barna.

 A  megpróbáltatásoknak azonban még mindig nem volt vége.  Ugye új fényezéshez új matrica szett is jár,  ezeket még az Outpost matricáival együtt megrendeltem. Már korábban szóltak a dekorosok, hogy nem csinálnak  több bringamatricát, mert nagyon macerás, stb., de az RTS-t még legyártják, mivel már jó régen felvették rá a rendelést, meg hát meg is volt beszélve.  Megértem, ha nincs meg a betűminta szerkeszteni kell, ami sok idő és kevés bevétel. De azt már nem értem, hogy felhívom, megbeszéljük a színeket, mi kell, mi nem kell, aztán vége csapó. Nem reagálunk sem emailre, sem sms-re, a telefont nem vesszük fel, vissza nem hívunk. Szóval ez már a tahóság kategória. Ismételten Zoli barátom segített a ki.

A biciklit az átadás előtt bő egy héttel sikerült elkezdeni összerakni. A sok szívás után már nagyon vágytam egy kis örömködésre. Úgy terveztem, hogy gyorsan talpra állítom, és pár napon keresztül tekerünk vele a városban, vagánykodunk egy kicsit Sóstón, jól letesztelem, és még arra is lesz időm, hogy kijavítsam az esetleges hibákat. Szerencsére most segítségem is akadt legkedvesebb keresztfiam, Zsombor személyében. A vázat is együtt csiszoltuk, de akkor még azt mondta, hogy "csak azért csinálom mert az Apáé lesz". Ez akkora motíváció volt, hogy  a 38 fokos hőségben is kitartott, és csinálta amit rábíztam.

HPIM0090.JPGItt már nagyon belemélyedt a dolgokba.

Azért az összeszerelés sem ment zökkenőmentesen, de az izgalmakat csak magamnak köszönhetem. A hátsó rész összeépítése előtt szépen kiraktam a szükséges dolgokat, beraktam a csavarokat, és megmutattam Zsombinak hogy az alátéteket anyákat hogy kell berakni, milyen kulccsal kell becsavarni stb. A villa és a rugóstag 5 csavarral rögzítítődik a vázhoz, a legnagyobb a támvilláé. Mint utólag kiderült, egy speckó, 9,5-ös, iszonyat sűrűmenetes csavar.  Na ennek az anyáját kerestük két órán át, és nem lett meg. Ellenben maradt egy, ami sehova nem passzolt. Megunva a keresgélést irány az esztergályos (péntek délután), másfél óra múlva mentem is vissza az anyáért. Frankó minden, haladunk.

HPIM0101.JPGA stucni alatti  ezüst házagolók  nem csak nekem nem tetszettek.

Tényleg jól haladtunk,  már a hátsó váltó is felkerült, bent a két kerék, amikor a beállításakor kipottyant belőle valami, és megszűnt a külső oldal állítási lehetősege. Az állítócsavar ütközője tört le. Az első kerék meg úgy zakatolt mint  az állami vasút lepusztult vagonjai, de ezt a csapágygolyók cseréjével sikerült orvosolni. (Shimano saválló golyók kerültek bele, 4,3mm) Majd el felejtettem, az abroncsokkal is szívás volt. Az első annyira el volt deformálódva egy helyen, hogy át kellett gumizni. A Panaracer Dart/Smoke helyére Duster került.

HPIM0095.JPGItt ért véget az Lx váltó története...

A matricákat hétfőre igérték, de kedden sem lett készen, végül csütörtökön tudta Zoli elhozni, és postára adni a váltóval együtt. Épp időben, pénteken délutánra vártuk a tesómékat.

Közben egyik reggel bevillant, hogy a Zsombi által berakott csavarokat nem húztam meg. Gyorsan levettem a hajtóművet, és igen meglepődtem, hogy az alsó csavar nem akar megszorulni. Lötyögött rajta az anya! Rögtön tudtam, hogy meg van az elveszett kincs, és a feleslegnek hol a helye. Nem mértem meg, de érzésre olyan 0,5 mm lehetett a két csavar közti különbség, nem csodálkozok hogy a Pepe nem vette észre. A helyükre kerültek a dolgok, és másnap a posta is megérkezett. Én meg okultam a történtekből.

HPIM0011_3.JPGPéntek délután, 2-3 óra körül.

A matricák felrakásával befejeztük a GT RTS-2 projektet. Nem volt egyszerű menet, voltak meglepetések, kellemetlenségek, sokáig elhúzódott, néha pokoli meleg volt, de nagyon klassz volt együtt szerelgetni a kis Zsombival. A végére nagyon belelkesedett, de bringaversenyző tuti nem  lesz belőle. Közben azért jól kibeszéltük, hogy jövőre már neki is kell egy komolyabb vas.

Ketten olyan gyorsak voltunk, hogy még fotózni is maradt időnk. A bringák megítélést leginkább rátok bízom, de muszály elmondanom, hogy ez most tényleg bejön. A próbakörök alatt nagyon szépen futott, ráadásul jól meg is "rugdostam" szegényt, de jól bírta. Azt a pár napot meg nagyon sajnálom hogy kimaradt.

Az újjászületett GT RTS-2:

HPIM0013_1.JPG

HPIM0014_1.JPG

HPIM0026_1.JPG

HPIM0015_1.JPG

HPIM0030_1.JPG

HPIM0031_3.JPG

HPIM0032_1.JPG

HPIM0041.JPG

HPIM0027_2.JPG

HPIM0024_1.JPG

HPIM0023_3.JPG

HPIM0025_2.JPG

HPIM0029_2.JPG

HPIM0036.JPG

HPIM0034_1.JPG

Az RTS majdnem töléletes lett. Azért csak majdnem, mert a Tioga kormánycsapágy felső porvédő gumija olyan szinten megszenvedte a nomád tartást, hogy tisztításkor egyszerüen levált a fém gyűrűről. Ez előbb-utóbb csere lesz.

Összességében -minden sorscsapás ellenére- rendkívül élvezetes munka volt talpra állítani ezt a bringát. Leginkább azért, mert a GT RTS egy rendkívül jó bicikli, és egy jó bringán mindig öröm dolgozni, bármilyen állapotban is legyen. A végeredmény meg önmagáért beszél!

Még rendesen az elején voltam a GT-nek, amikor beesett egy régi Csepel Csillag, meg egy másik női bringa. Aztán még egy KTM is, meg egy icipici szépség. Így jó esély van rá, hogy lesz következő rész is, meg azt követő rész is.

Egy kis ízelítő. hogy mi vár rátok:

HPIM0001_1.JPG

Neki még nincs gazdája. Csak a váz marad, a többi csere, és egy kis roncsbringa design.

HPIM0001a_1.JPG

Ő csak egy új külsőt kap. Neki sincs még gazdija.

HPIM0001b.JPG

Ő már elkelt. Valami lesz belőle.

HPIM0043_1.JPG

Ez meg egy nagyon szépséges kis váz!

Zoli barátom azzal hívott fel, amikor postázta a váltót és matricákat, hogy ne ijedjek meg a csomag méretétől, az nem mind matrica. Van benne egy kis meglepetés, és ha kinyitom nagyon ne nevessek, mert a következő projekt van benne. Tényleg nem nevettem, röhögtem. És azóta is mosolygok ha ránézek erre a vázra. Azt meg elég gyakran teszem, mert dolgozok rajta. Hogy mi lesz belőle, majd szeptemberben kiderül.

Addig is jó időt rátok (nekem már nagyon  elég ebből a jóból), kerüljétek a lengyel kamionosokat, kommenteljetek /a kritikát is jól bírom/ és ne feledjétek:

A szél az mindig szemből fúj!

A bejegyzés trackback címe:

https://roncsbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr945445047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dukezoli 2013.08.10. 13:03:53

:)
Megint összeállt egy szépség, gratulálok.
Igen jól áll neki a az Eagle-öm Quadra telója;)
Ma állok neki az AE vázat helyre rakni, majd küldök képeket.

Zoli

roncsbringa 2013.08.10. 18:52:12

Köszi! Már én kíváncsian várom mikor áll talpra a tiéd!

Pepe17 2013.08.11. 22:31:49

Nagyon Szép lett :D !

roncsbringa 2013.08.12. 20:20:45

@Pepe17:

Szerintem nem véletlenül!
süti beállítások módosítása