GT Outpost 1993
2013. június 22. írta: roncsbringa

GT Outpost 1993

Üdvözletem minden kedves látogatónak! Mint ahogy a Troger posztban már jeleztem, június közepéig be kellett fejeznem egy születésnapi ajándék biciklit legkedvesebb keresztlányom részére. Sokáig gondolkodtam, hogy milyen típusú legyen, végül a lakhelyére jellemző terepviszonyok miatt elvetettem a vagány csajos városi ötletét, és maradtam a monti mellett. Csajoskodni majd ráér később, most tanuljon meg inkább rendesen bicajozni.

Így került a képbe a GT Outpost, amit még Zoli barátom kukázott ki egy lomisnál, megmentve ezzel az ócskavas telep jelentette végállomástól. Először a GT RTS-2-t szerettem volna megcsinálni, de amikor megérkezett túl nagynak találtatott. Maradt az Outpost, ami soha nem tartozott a GT csúcsbringái közé, de azért elmegy, egy kezdőnek meg főleg.

Bevallom őszintén, amikor alaposabban ránéztem az Outpost maradványaira, eléggé reménytelennek tűnt az ötletem, hogy abból egy normális, működő valamit fogok összehozni. De nem panaszkodom, láttunk már ennél rosszabbat is.

HPIM0033.a.JPGAz ismerkedés első pillanatai:  ez tényleg egy bontószökevény

HPIM0076.a.JPGA hajtómű még használahtó állapotban lenne...

HPIM0074.a.JPG

HPIM0082.a.JPGEz elég csúnya

HPIM0100.a_1.JPGEz is csúnya, viszont nagyon szépen forog. BB-CS11

HPIM0077.a.JPGValamikor  200 GS volt, ahogy a váltók is.

HPIM0075.a.JPG

Az ugye nem volt kérdés, hogy ami a vázon volt miden megy a kukába. A nagy kérdés az volt, mit tegyek rá, és azt honnan szerezzem be. Szerencsére Zoli egyik ismerőse ráakadt a szép bringára, némi szervezkedés után már hozzám került postázásra. Elkezdődhetett végre a váz előkészítése a festéshez.

HPIM0023.a.JPGHőlégfúvó, drótkefe, életlen kés....  nagyon nem voltam magamnál, mikor nekiálltam

Máskor gondolkodás nélkül vittem volna homokolni, hogy most mi ütött belém, nem tudom. De viszonylag hamar készen letem a váz letisztításával meg a csiszolással is, lehet legközelebb is bevállalom. A festőhöz még nem vittem el, előbb látni akartam a donort. Tudatalatt talán még reménykedtem is, hátha jó lesz a vázméret. de amikor megérkezett a posta hamar kiderült, hogy a GT váz a nyerő.

HPIM0034.a.JPGA donor Giant Terrago. Gyönyörűek az 1993-as Deore DX cuccok, fájt a szívem elbontani...

HPIM0038.a.JPGAz nem mondom hogy kopás mentes, de nagyon vigyáztak rá

Egyébként érdekes, hogy mind a két bringa '93-as évjárat. A GT esetében nem vagyok teljesen biztos, a váltók 1992 körüliek, viszont a monoblokk, a BB-CS11 1993-ban jelent meg először az EX sorozatban. Nem tudom, vagy később rakta be valaki, vagy egy kis gyártói "figyelmesség"  az új cucc beépítése a régiek közé.  A DX évjáratat kétséget kizáróan 1993.

Sok időm nem volt elmélkedni, nekiálltam szétbontani és rendbe tenni az átépítendő alkatrészeket. Gyakorlatilag csak  tisztítani, átzsírozni kellett, egy gyenge polír az alu dolgokon, és a pedál esztétikai feljavítása. Ekkor már festődőtt a váz, és izgatottan vártam vissza az új gyöngyház fehér fényezéssel. Erre a színre egyébként jól ráfutottam. Azt már az elején eldöntöttam, hogy fehér lesz a váz, később kitaláltam, hogy legyen gyöngyház. A kopp akkor érkezett, amikor az üzletben kiderült, hogy pont kétszer annyiba kerül mint az eddigi festékek, amiket vásároltam. Ekkor azonban már nem volt visszaút, ugyanis már jóval korábban átbőröztem a rászánt Velo nyerget. Szép bordóra. Egyébként ez volt az első nyeregbőrözésem, és ez nagyjából jól észrevehető. Már tudom, hogy hiába látszik szép egyenletesnek a felület, alá kell tenni egy nagyon vékony szivacs réteget, amely kisimítja az egyenetlenségeket. Ugyanis a kifeszített bőr könyörtelenül megmutat minden kicsi felületi hibát!

HPIM0021_1.JPGNem vagyok egy nagy fotós, de ez a piros valójában bordó.

Aztán végre megérkezett váz is, és amikor megláttam már nem sajnáltam az extra költséget a gyönház festék miatt.

HPIM0002.a.JPGSajnos a kép nem adja vissza a fényezés igazi szépségét...

HPIM0006.a.JPG...de lehet inkább fotózni kellene megtanulnom.

Innentől gyakorlatilag minden adott volt, hogy összeépüljön az, aminek össze kell. Óriási lelkesedéssel álltam neki a bringa összerakásának, kisebb csalódás csak akkor ért, amikor az XT fejcsapágy kónuszát nem tudtam felrakni a villára. Nem is értem, minden része passzolt, ez valahogy egy pár tizededel szűkebb volt.  Nem akartam erőltetni, rendbe tettem ami gyárilag benne volt, kapott új golyóskosarat, a külsejét meg felpolíroztam.

HPIM0009.a.JPGSzeretem a munka ezen részét, olyan mint egy kirakodó vásár, ahol villám gyorsan elkapkodják a portékát

HPIM0020.a.JPG

HPIM0015.a.JPGA pedálok külső része nagyon kopott volt, de itt már a  felirat is látható

HPIM0017.a.JPGBiztos ami biztos, azért kibontottam a porvédőket, és kapott zsír utánpótlást.

HPIM0027.a.JPGNem bíztam a kormánycsapágyban, de teszi a dolgát

HPIM0033.a_1.JPGAz első váltó bilincsét hézagolni kellett.

HPIM0040.a.JPGLassan alakot ölt Dorka vadi új bringája

Ha minden elő van készítve, villám gyorsan fel lehet pakolni a cuccokat a vázra. A határidő vészesen közeledett, azonban sem matrica szettem nem volt még, meg közben kitaláltam, hogy csak kell valami sárvédő a bicajra, ha már kislány, -bocsánat: nagylány- fogja hajtani. A GT gyakorlatilag már menetkész volt, gyorsan csináltam is pár képet róla.

HPIM0043.a.JPGMár ebben az állapotában is nagyon tetszett


Az eredeti tervek szerint múlt héten szombaton utazott volna a GT új gazdájához, de ez egyéb körülmények miatt meghiusult, a dekorosok óriási szerencséjére.  Én közben készen lettem a sárvédőkkel, de ez sem volt egyszerű. Az első szín amit ráraktam valami borzalom volt, másnap nem győztem újra csiszolni az egészet, bár volt bennem egy olyan érzés, hogy inkább fogpiszkálót faragok belőle. Aztán a második próbálkozás kárpótolt a plusz munka okozta fáradtságomért. Mind színében, mind formájában nagyon jól sikerült, /de ez csak az én véleményem.

HPIM0066.a_1.JPG

Aztán végre elkészültek a matricák is. Nem tudom ki hogy van ezzel, én azért ragaszkodom a feliratok reprodukálásához, ezek nélkül üresnek érzem az egészet.  Főleg hogy egy kicsit személyessé is tettem  a bringa megjelenését.

A GT Outpost elnyerte végleges formáját. Csak képek:

HPIM0011.a.JPG

HPIM0012.a.JPG

HPIM0013.a.JPG

HPIM0015.a_2.JPG

HPIM0032.a.JPG

HPIM0033.a_2.JPG

HPIM0016.a.JPG

HPIM0017.a_1.JPG

HPIM0022.a_1.JPG

HPIM0019.a_1.JPG

HPIM0023.a_1.JPG

HPIM0024.a_1.JPG

HPIM0018.a.JPG

HPIM0025.a_1.JPG

HPIM0020.a_1.JPG

Innen is még egyszer Boldog Születésnapot Dorka! Remélem sokat fogod használni,  kerüljenek el a nagy bukások és a közveszélyes egyéb közlekedők!

Egy kis műszaki tartalom:

 Váz:                         GT/ Tange

Kormányszár:             ismeretlen alu/acél

Kormánycsapágy:       y.s.t.

Kormány:                   noname alu

Markolat:                    bőr/szivacs  - saját

Monoblokk:                 BB-CS11

Hajtómű:                     FC-MT60 Biopace 48-38-28

Pedál:                         PD-M650

Lánc:                          Shimano Narrow HG

Fék/váltókar:               ST-M071 jobb oldalon XT váltókar

Fékek:                        BR-M650

Első váltó:                   FD-M650

Hátsó váltó:                 RD-M650 GS

Első agy:                     HB-M650

Hátsó agy:                   FH-M650

Felni:                           Araya RM20

Gumik:                        Maxxis

Nyereg:                       Velo Geltech

Nyeregcső:                  alu

Nyeregcső bilincs:        mountain special

A következő "adásban" már tényleg az RTS következik, hacsak a szerkesztő addig közbe nem szól. Már darabokban van, és jól felpiszkálta az idegeimet!

Addig is enyhébb időt minden padáltaposóra, és ne feledjétek bármekkora is a hőség:

                  A forró szél is mindig szemből fúj!

A bejegyzés trackback címe:

https://roncsbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr765368046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács Flóra 2013.06.22. 12:18:36

Gratula! :-) Szép bringa lett a kis csúfságból! De nem is vártunk mást! :-) Csak így tovább!
Ugye mondtuk , hogy nézegetjük az oldalt!? :-)

dukezoli 2013.06.23. 15:58:39

Hát, elismerésem, ez nagyon szép lett:)
És mi lett a szegény donor Giant sorsa?

szalmabalazs 2013.07.16. 14:14:28

Gyönyörű lett a GT!
Még csak most leltem rá az oldalra, szuper kezdeményezés!

Jucus21 2013.07.17. 21:54:05

A bicaj szuper, Dorka azóta használja. Néha még borul vele, de van egy csudálatos keresztapja, aki majd kijavítja a sérüléseket!!!

Dorka testvére pedig alig várja, hogy neki is legyen egy ilyen gyönyörűséges bicaja, csak fiús változatban.

Lomha 8V 2013.08.05. 12:18:24

Le a kalappal, nem tudsz hibázni. :)

Pepe17 2013.08.06. 20:14:49

Szia Keresztapa!

Hiányolom az új bicajról a leírást és a képeket! Mikor rakod már fel?
süti beállítások módosítása